A múlt tisztelete. Don 81.

A múlt tisztelete nélkül nem lehet jövőt építeni

     A Magyar Tartalékosok Szövetsége Veszprém Megyei Egyesülete szervezében pénteken az 1943. január 12-i doni áttörés 81. évfordulójára emlékeztek a fegyveres testületek, valamint a civil szervezetek képviselői Veszprémben és Balatonfűzfőn. Délelőtt Veszprémben a rendőr-főkapitányság épülete előtt elhelyezett emléktáblánál tartottak megemlékezést. Az emléktábla annak a laktanyának állít emléket, ahol a Magyar Királyi "Szent László" 4. Honvéd Gyalogezred III. zászlóalja Veszprémben az 1870-es évek közepétől állomásozott. A zászlóalj a II. világháború eseményei során a 34/III zászlóaljjal együtt az 1943 januárjában indított szovjet áttörés során a Don menti Uriv városánál elvérzett. A magyar állások ellen indított szovjet támadás megrendítő veszteséget mért a 2. Magyar Hadseregre. A fő csapás irányában lévő veszprémi zászlóalj szinte teljesen eltűnt. Azok a katonák, akik ezt a támadást szerencsés módon túlélték, valamelyik a fogolytáborban haltak hősi halált. A megemlékezés első részében ismertetésre került Magyarország honvédelmi miniszterének köszöntő levele, majd Rainer Pál történész ismertette a laktanya, valamint az itt állomásozó zászlóalj történetét. A történész elmondta, hogy a 2. Magyar hadsereg feltöltés már 1942.  februárjában elkezdődött, és a csapatok frontra történő kiszállítása áprilisban vette a kezdetét. A Szent László gyalogezred állománya hosszas vasúti szállítás után érkezett ki a harctérre  és Kurszk térségében vagoníroztak ki, majd július végére zárkóztak fel a Don folyóhoz Urivnál. Közben harcérintkezésben voltak a szovjet csapatokkal és már ezek is súlyos veszteségeket okoztak a magyaroknak, így a veszprémi alakulatnak is. A nyár és az ősz úgynevezett hídfő csatákkal telt el, mivel a Donnál három helyen a szovjetek hídfő állásai megmaradtak. Ezeket a magyarok a továbbiakban sem tudták teljesen elfoglalni, csupán két hídfő esetében sikerült a szovjeteket visszaszorítani. Az ősz során a másik fontos feladat a télre történő felkészülés volt. Január 12-én megtörtént a szovjet áttörés, ami nagymértékben a 4. Honvéd Gyalogezredet érintette, soraiban a veszprémi zászlóaljjal. A oroszok rendkívül ügyes módon időzítették a támadást, a váltás időszakára. Az akkori meglehetősen rossz elképzelés szerint a katonák nagy része fegyver nélkül érkezett ki a frontvonalba, ahol átvették a társaiktól a fegyvereket. Ez a figyelemelterelődés miatt rosszul működött és ezt használta ki az ellenség. A veszprémiek kétségbeesetten kezdtek védekezni ez néhány ponton ideig-óráig sikerült is, de végül nagy veszteségeket szenvedtek. Mindösszesen két szakasznyi katona menekült meg. Az itt harcoló katonák nem irányítói, hanem akaratlan elszenvedői voltak a háborús eseményeknek. Több mint nyolcvan év telt el és a mai generációra hárul az a feladat emlékezzen erre a magyarok számára tragikus eseményre. Ha ezt megtesszük saját magunkat becsüljük meg vele, ha nem magunkat szégyenítjük meg - hangsúlyozta a történész. A megemlékező beszédet követően Zsebe Attila diakónus áldotta meg az emléktáblát, aki hangsúlyozta, hogy a fiatalok történelmi szemléletének alakítása nagyon fontos a ma élők számára. Az utánunk következő nemzedéknek is látnia kell, hogy elődjeink mennyi mindent áldoztak fel azért, hogy ma itt, és ilyen körülmények között élhessünk.

    A megemlékezés délután Balatonfűzfőn folytatódott a Jézus Szíve templomban megtartott szentmisével. Laposa Norbert plébános szentbeszédében kiemelte, hogy a jövőt csak úgy lehet felépíteni, ha tanulunk a múlt hibáiból. Rámutatott arra, hogy napjainkban ez az igazság nem érvényesül, mert 2023-ban is vannak olyan helyek a világban, ahol egymást ölik az emberek. Hangsúlyozta, napjaink katonái a lövészárkokban ugyanolyan nehéz körülmények között, a családjuktól távol élték meg az ünnepeket, mint az 1942-ben a Donnál harcoló katonák. A plébános felhívta a figyelmet arra az emberi gyarlóságra, hogy az igazi emberi értékeket csak annak hiánya esetén vagyunk képesek felismerni. Az egészség fontosságát betegség esetén, vagy a béke értékét a háborús helyzetben. A szentmisét követően a megemlékezés a templomkertben tovább folytatódott. A megemlékező beszédet Bencsik Péter ezredes, a HM Légvédelmi Parancsnokság Hadműveleti főnöke mondta. Beszédében hangsúlyozta, hogy a 2 Magyar Hadsereg nem volt felkészülve arra a feladatra, hogy a 200 kilométeres frontvonalat az orosz túlerővel szemben biztosítsa. Ezt igazolja az, hogy a vereség személyi veszteségei meghaladták az ötven, a technikai veszteségei a nyolcvan százalékot Az elmúlt évtizedekben vita volt arról, hogy ezek a katonák hősök voltak-e, vagy áldozatok. Ma már egyértelműen tudjuk – jelentette ki – hogy a Don kanyarban elesettek egyértelműen hősök voltak. Olyan hősök, akik nem akartak hősök lenni, de a történelmi környezet tette őket azzá. Apák, fiúk, emberek voltak, akik a Don folyó lövészárkaiban megszenvedték a háború kegyetlenségét. És most itt az ideje annak, hogy tisztelettel emlékezzünk meg az emlékük előtt.
Mindkét ünnepség koszorúzással zárult. Az ünnepség zárszavában Simon-Jójárt Sándor nyá. ezredes elmondta, hogy a megemlékezési sorozat január 19-én a MATASZ VME DON-81 Emlékmenettel folytatódik. Az Emlékmenet Devecserből indul és 26 kilométer megtétele után Ajkára érkeznek meg és több településen tartanak megemlékezéseket. A menetre közel 180-an jelentkeztek ebből több mint 130 fiatal kadét. A megemlékező sorozat nyilvános záró rendezvénye január 19-én 18.00-kor Ajkán lesz. 
Demeter Ferenc írása